Napelem Telepítők

  1. 4 telepített erőmű
  2. 6 év nemzetközi erőmű üzemeltetési tapasztalat
  3. erős és szerteágazó tudásbázis
  4. precizítás, ügyfél orientáltság

Mivel foglalkozunk?

Naperőmű telepítéseket vállalunk a tervezéstől a teljes megvalósításig. Rendelkezünk megfelelő kapacitással, akár nagyobb munkák elvégzéséhez is, valamint az ahhoz szükséges gépekkel. Az általunk telepített erőművek: Érszakácsi 1MW és 80 kW, Madarász 144 kW, Hirip 200 kW, melyeket 2011 óta műküdtetünk is.

Next

Kik vagyunk?

Csapatunk 8 főből áll, melyben található villamos-, építő-, gépész- illetve telekommunikáció és automatizálás mérnök, valamint villanyszerelő, ács, illetve segédmunkások. Noha a csapatunk viszonylag új, rendelkezünk naperőmű üzemeltetési és nemzetközi telepítési tapasztalattal is.

Next

Legfőbb értékeink

Precízitás, rugalmasság és megbízhatóság. Fontos számunkra, hogy az általunk elvégzett munka, az iparág legmagasabb standardjai szerint történjen, illetve minden esetben az ügyélelégedettséget, valamint a hosszú távú együttműködést tartjuk szem előtt.

Next

A csapat

Ismerje meg csapatunkat


Napelem hírek

A GE „hálózat-formáló” inverterének célja, hogy a szolár és a szél olyan legyen, mint a hagyományos generátorok

A GE Research új vezérlési rendszereit saját új, fotovoltaikus PV LV5 inverter platformjával tervezi tesztelni – azzal a céllal, hogy „hálózat-formáló”vezérléseket fejlesszen ki, így a szél- és napenergiával működő inverterek a hagyományos generátorokhoz hasonlóan alakítsák a feszültséget és a frekvencia szinteket. A vállalat javítani szeretné a több hálózat-formáló források közötti koordinációt és szinkronizációt, és dolgozik a nagy arányban megújulókra épülő rendszerek tranziens stabilitásának javításán.
2020. április 9., forrás: mnnsz.hu

A világon már 583,5 GW napelemet helyeztek üzembe

IRENA) szerint globális szinten a hálózathoz csatlakoztatott napelem kapacitások 2019 végére elérték az 580,1 W-ot a 3,4 GW szigetüzemű napelem mellett. A teljes telepített megújuló energiákra épülő kapacitások elérték a figyelemre méltó 2 563,8 GW szintet, továbbra is a vízenergia maradt a domináns energiaforrás 1310,9 GW szinttel, amelyet a szélenergia követ 622,7 GW-tal.
2020. április 8., forrás: mnnsz.hu

Mennyi pénzt kereshet egy napelem-rásegítéses elektromos jármű töltőállomással?

Egy francia-török kutatócsoport olyan gazdasági modellt hozott létre, amely a napelem-rásegítéses elektromos jármű töltőállomás ütemezésének optimalizálását szolgálja. A javasolt modell azt sugallja, hogy az ilyen projektek nagyobb nyereséget hozhatnak ma, mint az évtized végén, de ez számos változótól függ.
2020. április 7., forrás: mnnsz.hu

Jó ötlet napenergiával tölteni egy elektromos járművet, amikor távolságot kell tartanunk

Van-e olyan érv, amely igazolná, hogy szolár eszközt helyezzünk el egy Tesla Cybertruck-on? Vagy csak az értékeit akarjuk hangsúlyozni? Másrészt, milyen távolságot kell holnap járművel megtennie? Tart a hatótáv korlátozottságától vagy csak általában valamitől?
2020. április 5., forrás: mnnsz.hu

Minden az egyben eszköz integrált mikroinverterrel és optimalizálóval

Az úgynevezett Optiverter minden az egyben megoldás lakóépületek számára, amelyet az Ubik Solutions startup cég és Észtország TalTech Power Electronics Kutatócsoportjának kutatói fejlesztettek ki. A fejlesztők állítása szerint az új megoldás félig árnyékos körülmények esetén 30%-kal több áramot képes előállítani, mint a hagyományos mikroinverterek.
2020. április 5., forrás: mnnsz.hu

Mechanikus technika a napelem modulok újrahasznosítására

Egy olasz konzorcium olyan panel újrahasznosítási folyamatot dolgozott ki, ami állításuk szerint a nyersanyagoknak akár 99%-át visszanyerheti. A fejlesztők beszámolója szerint a szabványos panelek technikájukkal mindössze 40 másodperc alatt teljesen újrahasznosíthatók, méretüktől és az újrahasznosító létesítmény feltételeitől függően.
2020. április 3., forrás: mnnsz.hu

Napelem panelek hűtése vízzel

A francia Sunbooster a napelem modulok hűtését szolgáló technológiát fejlesztett ki olyan esetekre, amikor a környezeti hőmérséklet meghaladja a 25 C fokot. A megoldásban szerepet kap egy sor csővezeték, amely vékony vízfilmet permeteznek a tetőn elhelyezett és a talajra telepített fotovoltaikus panelek üvegének felületére. A hűtési rendszerek a vizet esővíztartályokból veszik fel, majd újrahasznosítják, szűrik, és ismét tárolják. A társaság állítása szerint ez a technológia éves szinten 8% és 12% közötti mértékben képes fokozni az áramtermelést.
2020. április 2., forrás: mnnsz.hu

Francia-német együttműködés függőleges napelemek terén

A francia energiaóriás, a Total és a német start-up cég, a Next2Sun egyesítették erőiket, hogy a francia piacon függőleges napelemes megoldásokat dolgozzanak ki. Az olajvállalat Total Quadran egysége a megoldás agrivoltaikus projektekben történő felhasználását tervezi.
2020. március 31., forrás: mnnsz.hu

Törölték az Intersolar Europe kiállítást

Újabb jelentős szolár esemény került fel a Covid-19 miatt törölt események listájára. A „The Smarter E” rendezvényre a következő évben kerül majd sor.
2020. március 31., forrás: mnnsz.hu

Magyarország 131,4 MW napelem kapacitást allokál megújuló árverés keretében

A napelem fejlesztők 131,4 MW kapacitást szereztek meg az árverésen, míg a biomassza létesítményt telepítők további 500 kW kapacitást. A nemzeti hatóság a sikeres projekteknek betáplálási prémiumot fog biztosítani 15 évre szóló szerződések keretében.
2020. március 30., forrás: mnnsz.hu

Napelem parkok: Parlagon hagyott terület új felhasználása

Az energiaszolgáltatóként működő Erdgas Südwest egy parlagon hagyott területet hasznosított egy mindössze három hét alatt megépített napelem park segítségével. Ráadásul új élőhelyeket is létesítettek.
2020. március 27., forrás: mnnsz.hu

Németország és Franciaország módosítja napelemes pályázatait a Covid-19 miatt

Mindkét ország kormánya a szolár ágazat igényeire reagált azzal, hogy módosította a pályázatok rendszerét és intézkedéseket vett fontolóra az elmulasztott határidők miatt elvesztett támogatások kapcsán esedékes büntetések elkerülése érdekében.
2020. március 25., forrás: mnnsz.hu

Hogyan szerezzünk állást közüzemi méretű naperőművek építésénél?

Ahogy egyre több államban egyre nagyobb számban jelentik be közüzemi méretű naperőművek építését, a napelemek építésére szerződött cégek iparági tapasztalattal nem rendelkezőket vesznek fel, helyszíni betanítást és hosszú távú alkalmazást ajánlanak számukra.
2020. március 24., forrás: mnnsz.hu

Mostantól engedélyezik az energia közösségeket Franciaországban

Mostanáig Franciaország energiaügyi jogszabályaiban egy lábjegyzet fogta vissza az ország saját közösségi fogyasztását, mivel az ilyen projekteket „kísérleti” állapotúnak minősítették és legfeljebb öt éves időtartamra engedélyezték. Ennek a lábjegyzetnek a március elején történő eltávolítása azt jelenti, hogy engedélyezik a saját közösségi fogyasztásra épülő energia közösségeket az egész országban.
2020. március 23., forrás: mnnsz.hu

Európai városok a nulla nettó energiafelhasználású épületek mellett

Helsinki és Valladolid városa, valamint a magánszektor vezetői válaszolnak a klímaválságra – és elkötelezik magukat a nettó nulla energiafelhasználású épületek mellett.
2020. DATE., forrás: mnnsz.hu

Fotovoltaikus rendszerek hozamának 20%-os növelése tükörreflektorokkal

Indiai tudósok egy csoportja 20%-os növekedést igazolt egy fotovoltaikus rendszer nyári energia hozamánál tükörreflektorok felhasználásával. Bár a technológia még távolról sem nevezhető gazdaságosnak, a kutatás megmutatta, hogy magasabb energiatermelés érhető el a modulok hőmérsékletének jelentős módosítása nélkül.
2020. március 19., forrás: mnnsz.hu

Németország mentőöv dobását sürgette a fotovoltaikus ágazat COVID-19-el szembesülő képviselői számára

A világ legnagyobb szolár piacának kezelői sürgették a hatóságokat, hogy a támogatások határidejénél alkalmazzanak könnyítést, hogy a COVID-19 vírus által hátráltatott projektek végül ne veszítsék el a támogatásokat.
2020. március 18., forrás: mnnsz.hu

Napelem panelek fűtése a hó leolvasztásához

Egy norvég cég módszert dolgozott ki a hó napelem panelekről történő leolvasztására, hogy elkerüljék a tetők és a panelek túlzott terhelését, különösen az ipari léptékű kereskedelmi és ipari sorozatok esetében. A panelek felmelegítéséhez a hó sűrűségét mérő ellenőrző rendszert egyenárammal működő hálózati tápegységhez csatlakoztatják.
2020. március 18., forrás: mnnsz.hu

A COVID-19 beárnyékolja az amerikai szolár ágazat 2019 során felragyogó egét

Az Egyesült Államok szolár ágazatának képviselői a COVID-19 válság okozta hatások kiderítésén dolgoznak, mivel a helyszíni jelentések szerint a beszállítói láncok megszakadtak, ami bizonytalanságot idézett elő az erős 2019-es évet záró szektor egészében.
2020. március 17., forrás: mnnsz.hu

Svédországban a vártnál gyorsabban terjed a napenergia

Svédországban a vártnál gyorsabban terjed a napenergia 2020. március 17. kedd A svéd energiahivatal (az Energimyndigheten) azt közölte a héten, hogy a napenergia termelés a 2018-as 0,4 TWh szintről 2022-re eléri az 1,7 TWh-t. Az ország teljes energiaszükséglete a 2019-22 közötti időszakban várhatóan 551 TWh-ról 526TWh-ra fog mérséklődni több nukleáris erőmű bezárása miatt.
2020. március 17., forrás: mnnsz.hu

A Jinko nagy durranással lép be a lakóépületek szolár piacára

Az új n-típusú panelek, amelyek 405 W kimeneti teljesítményt és 21.22%-os hatékonyságot nyújtanak, az elsők, amelyeket a gyártó kifejezetten otthonok számára tervezett.
2020. március 16., forrás: mnnsz.hu

Az elöregedett és meghibásodott inverterek cseréje

Az optimalizálókat gyártó Alencon tett közzé egy tanulmányt, amely a régebbi fotovoltaikus projektekben alkalmazott, jórészt elavult, gyakran meghibásodó, 600 V-os inverterek cseréje során felmerülő műszaki kihívásokat vázolja.
2020. március 13., forrás: mnnsz.hu

ESA: Több rekord született az USA energiatároló telepítéseinél a negyedik negyedévben, és erőteljes növekedést jeleznek előre

„2019 figyelemre méltó év volt az energiatárolás területén, és a minden korábbit felülmúló negyedik negyedév megerősítette az iparág lenyűgöző ütemű növekedését.”
2020. március 12., forrás: mnnsz.hu

Ösztönzők a háztartási szolár-plusz-tárolási rendszereknek Ausztriában és Olaszországban

Visszatérítést kínálnak azoknak a háztulajdonosoknak és vállalkozásoknak, akik hajlandóak kis méretű napelemes rendszereiket energiatárolással párosítani.
2020. március 11., forrás: mnnsz.hu

A Duke Energy mérföldkőnek számító energiavásárlási megállapodást ír alá Észak-Karolinában

Charlotte lett az első egyesült államokbeli önkormányzat, amely napenergia megállapodást kötött a Duke Energy-vel egy új Előnyben a Zöld Forrás (Green Source Advantage) programon keresztül.
2020. március 11., forrás: mnnsz.hu

A Trina Solar 23,39%-os hatékonysági csúcsot ért el az „ipari” PERC cellánál

A cella gyártására a Trina Solar Állami kulcslaboratóriumának (SKL) fotovoltaikus tudományokkal és technológiával foglalkozó részlegében (State Key Laboratory of PV Science and Technology (PVST) került sor, és a szabványos, tömeggyártáshoz használt gyártóberendezés segítségével állították elő. Területe 252 négyzetcentiméter, és kilenc gyűjtősínnel rendelkezik.
2020. március 10., forrás: mnnsz.hu

EU: tegyük az új klímavédelmi törvényt ambíciózusabbá vagy kevésbé kockázatkerülővé

Nincs értelme várni, amikor „ég a ház“ – mondta Greta Thunberg aktivista, amikor az Európai klímavédelmi törvényt bírálta.
2020. március 6., forrás: mnnsz.hu

Hogyan fogja formálni a napelem ágazatot az 500 wattos panelek új generációja?

Az 500 wattos napelem panelek három modelljének hivatalos bemutatásával megismerhettük kinézetüket, de marad a kérdés: mit fognak jelenteni a jövőbeli projektfejlesztések és a napelem iparág egésze számára?
2020. március 6., forrás: mnnsz.hu

Egy kereskedelmi forgalomba kerülő HJT napelem cella elérte a 24,1%-os hatékonyságot

A cella gyártója a svájci központú Ecosolifer, amelynek gyártósorát a heteroátmenetes modulokra szakosodott Meyer Burger szállította egy 100 MW-os, Magyarországon található gyárba. A bejelentett hatékonyságot független szakértőknek még meg kell erősíteniük.
2020. március., forrás: mnnsz.hu

Freedom Solar: rekordszintű nyereség és bővülés Texas lakóépületek és kereskedelmi napelem szegmenseiben

„Az akkumulátor soha nem fog megtérülni, kivéve, ha zombi apokalipszis jön vagy ha több részre szakad az Egyesült Államok.”
2020. március 2., forrás: mnnsz.hu

A német hálózati ügynökség új napelemekre vonatkozó, 375 MW-os januári előrejelzését 360 MW-ra csökkentette

Németországban a támogatott fotovoltaikus rendszerek összesített kapacitása január végén elérte a 49 425 MW-ot. A betáplálási tarifák Németországban kezdeményezett csökkentéses rendszere – és a közvetlenül az áramot átvevőknek értékesített áramból származó jövedelem – e hónapban 1,4%-kal fog csökkenni.
2020. március 02., forrás: mnnsz.hu

USA: napelemeket lehet telepíteni az Appalache-hegység szénmezőire

Az Appalache-hegység középső régiójának korábban külszíni művelésű bányaként használt területei újrahasznosíthatók napenergia termelésére. A Nature Conservancy nevű környezetvédelmi csoport most tárja fel a lehetőségeket.
2020. február 27., forrás: mnnsz.hu

A Juwi új bevonatot alkalmaz üzemeltetési és karbantartási portfóliójára

Az anyag kifejlesztője, az erre szakosodott német Pellucere állítása szerint innovációjuk 3,5-4,2%-kal képes növelni a napelemek energiahozamát.
2020. február 27., forrás: mnnsz.hu

Hálózaton kívüli napkövető távvezérlése vezeték nélküli észleléssel

Thaiföldi kutatók vezeték nélküli nyomon követési megoldást kínálnak a távoli helyszíneken található napelemekhez. A ZigBee nemzetközi szabványra épülő, 2,4 GHz-es vezeték nélküli technológia képes az adatok leolvasására és a napelem panelek elfordítására automatikus és kézi üzemmódban.
2020. február 26., forrás: mnnsz.hu

Új lakóépületekhez való Growatt inverter akkumulátor interfésszel

A TL-XH sorozat invertereinek hatékonysága a 98,2% és 98,4% közötti tartományba esik. A gyártó jelzése szerint a 10,8 kg tömegű eszköz kompatibilis a két üvegrétegből álló modulokkal és a magasabb hozamokkal.
2020. február 26., forrás: mnnsz.hu

Az árak kilowattóránként 4 cent alá estek a német napenergia árverésen

A szolár ágazat szereplői újabb jelentős teljesítményt értek el a Németországban megtartott állami pályázaton, az e hónapban megítélhető szerződések ötszörösére nyújtottak be pályázatot és minden korábbinál alacsonyabb árakat ajánlottak.
2020. február 24., forrás: mnnsz.hu

Az USA-ban a napenergia csúcsokat dönt a foglalkoztatásban a délkeleti területek szárnyalásának köszönhetően

A napenergia ágazat, amely az Egyesült Államok összes áramtermelésének 2,6%-át képviseli, már most kétszer annyi dolgozót foglalkoztat, mint az ország szénipara.
2020. február 24., forrás: mnnsz.hu

A koronavírus globális csúcstechnológiai iparágra gyakorolt hatásának elemzése

A TrendForce a legfrissebb, 2020. február 14-én rendelkezésre álló adatok alapján megvizsgálta a vírus kitörésének a technológiai iparágakra gyakorolt hatását.
2020. február 24., forrás: mnnsz.hu

A farmok napelemes fejlesztései megmenthetik a gazdákat és a művelt területeket

Bostonban a „Solar and Storage Northeast“ vizsgálóbizottság napenergia területén működő szakértőkből, szakpolitikai igazgatókból és országos közösségi napenergia vezetőkből álló tagjai annak megvitatására ültek össze, hogy mit lehetne tenni a közösségi napenergia projektek és a mezőgazdasági területek tulajdonosainak szimbiotikus kapcsolata érdekében.
2020. február 22., forrás: mnnsz.hu

Nincs több pénz lengyel szénre

A lengyel energia szolgáltatók, az Enea és az Energa felfüggesztették a Lengyelország északkeleti részén építendő új, 1 GW kapacitású szénerőmű megépítésének finanszírozását. Az „Europe Beyond Coal” nevű környezetvédelmi gyűjtőszervezet kampánya szerint ez jelezheti az 1,6 milliárd dolláros projekt lezárásának kezdetét. A két cég azt közölte, hogy döntésük elsősorban az EU elektromos szektorra vonatkozó új szakpolitikájától függött, és a külső finanszírozás hiányától.
2020. február 17., forrás: mnnsz.hu

A FuturaSun üveg-üveg szerkezetű mono modulokat vezet be

Az olasz gyártó azt közölte, hogy a termék teljesítményére 30 évnyi teljesítménygaranciát adnak, és hogy a kedvezőtlen időjárással szemben jelentős ellenálló képességgel bír. A 330 W-os panel hatékonysága 19,78%, míg a FuturaSun beszámolója szerint a 325 W-os és 320 W-os változatok hatékonysága 19,48% és 19,18%.
2020. február 14., forrás: mnnsz.hu

Kezdődjenek a Napfény Játékok – még több innováció az Intersolar bemutatókon

Számos olyan innovatív eszköz szerepelt a kiállításon, amely nem modul, akkumulátor vagy állvány – továbbá szolgáltatások és a Napfény Játékok.
2020. február 13., forrás: mnnsz.hu

A francia hadsereg 246 MW-os napelem erőművet tervez

A Photosolt a Fegyveres Erők Minisztériuma által augusztusban kiírt pályázat alapján választották ki a projekt fejlesztőjének. A napelem park telepítését 2022-re ütemezték, és a minisztérium – amely elkötelezte magát 2 000 hektár napelemes projektek számára történő biztosítása mellett – hasonló pályázatot tervez februárra, és továbbiakat hat havonta.
2020. február 13., forrás: mnnsz.hu

Ismét a Jinko Solar lett a világ első számú modul beszállítója 2019-ben

A szolár ágazat óriása tavaly 14,2 GW-nak megfelelő mennyiségű modult szállított, ami 33%-os növekedést jelent 2018-hoz képest, vagyis magasra került a léc egy újabb, kínai gyártók által dominált évben.
2020. február 12., forrás: mnnsz.hu

Üvegházak zöldebbé tétele szerves napelemmel

A félig áttetsző szerves napelemcellák képesek csökkenteni az ökológiai lábnyomot, és növelni az üvegházi termelés hozamát, egyúttal termelni és szigetelést biztosítani. Az egyesült államokbeli tudósok közlése szerint a szerves napelemcellákkal ellátott üvegházak energia szempontjából egész évben önellátóak lehetnek meleg éghajlaton és enyhén nedves éghajlaton.
2020. február 11., forrás: mnnsz.hu

Mekkora a hatékonysága a Tesla üvegből készült napelemes cserepének?

Attól függ. Megpróbáljuk elvégezni a számítást. De lehet, hogy nincs is jelentősége.
2020. február 11., forrás: mnnsz.hu

Napelem állvány újdonságok a San Diego-i Intersolar kiállításon

A modulok és az akkumulátorok viszik el a főcímeket, de a napelemes rendszerek állványai képviselik a vállakat, amelyekre minden ráépül – és ezen a területen rendkívül gyorsak a változások. Függőleges állványok kétoldalas modulokhoz, új lebegő állványzat, az alumíniumból készült burkolat leváltása, hullámos fémcsatlakozók, és még sok más!
2020. február 10., forrás: mnnsz.hu

A holland hálózatüzemeltető 2030-ra 34 GW szolár kapacitásra számít

A Tennet legoptimistább kilátásai szerint a napenergia termelési kapacitás tekintetében az évtized végére a szélerőművek akár a mostani kapacitás dupláját is meghaladhatják, amennyiben Hollandia túlteljesíti a Párizsi Megállapodás klímaváltozás elleni követelményeinek betartását.
2020. február 6., forrás: mnnsz.hu

A koronavírus csak korlátozott mértékben érinti Kína poliszílicium iparát

Johannes Bernreuter elemző szerint Kína poliszílicium termelési kapacitásának zöme a koronavírus kitörésének központjától több tartomány távolságban található. Hozzátette azonban, hogy az ország évi 510 000 tonnányi poliszílicium kapacitásának 27%-át érintheti a probléma.
2020. február 5., forrás: mnnsz.hu

A Nextracker bemutatja a napelempark nyomon követésére szolgáló új szoftverét

Az egyesült államokbeli napkövető szolgáltató útjára indította az NX Navigator névre keresztelt vezérlési rendszerét, amely a cég szerint kedvezőbb nyomonkövetést biztosít az időjárási feltételek széles skálájához. A vállalat azt közölte, hogy a szoftver lehetővé teszi a napelemparkok üzemeltetői számára a karbantartási műveletek, például a tisztítás és a fűnyírás ütemezését.
2020. február 5., forrás: mnnsz.hu

Egyesült királyságbeli tervezők szabadon álló, íves napelem panelt indítanak útjára

A termékfejlesztés területén működő Cambridge Design Partnership hazája másik vállalatával, a napelem ágazatban működő Solivussal együttműködve fejlesztette ki a szerves vékonyfilmet magában foglaló íves napelem modult. A tervezés a Solivus azon kívánságán alapult, hogy „olyan vonzó terméket hozzanak létre, amelyet az emberek szívesen látnak a kertjükben“.
2020. február 4., forrás: mnnsz.hu

Franciaországban több mint 5 000 tonnányi modult gyűjtöttek össze újrahasznosításra

A PV Cycle jelentette, hogy tavaly Franciaországban több mint 280 000 napelempanelt gyűjtött be életciklusuk végén, többek között 200 tonát az ország tengeren túli területeiről.
2020. február 4., forrás: mnnsz.hu

Modulok valós hőmérsékletének mérése termográfiával

Magyarországi kutatók termográfia segítségével elemezték a különböző típusú napelem modulok termografikus viselkedését, és állításuk szerint sikerült igazolniuk, hogy az elméleti modellek nem elegendőek a panelek maximum, minimum és átlagos hőmérsékletének méréséhez. Elemzésük szerint a keret nélküli üveg-üveg szerkezetű modulok hőmérséklete volt a legmagasabb, míg a polikristályos, üveg hátlapos, kerettel ellátott paneleké a legalacsonyabb.
2020. január 31., forrás: mnnsz.hu

Európa jelenleg 8,4 GW tervezett és megépített, energiavásárlási megállapodással rendelkező napelem projekttel bír

Az Enervis új jelentése azt mutatja, hogy Spanyolország a legnépszerűbb európai piac az energiavásárlási megállapodással rendelkező napelem projektek esetében, összesen 4,39 GW szerződéssel működő kapacitással. Olaszország és Németország a második illetve a harmadik piaca az ilyen típusú projekteknek, 1,91 GW és 1,05 GW kapacitással.
2020. január 30., forrás: mnnsz.hu

Az Ingeteam bemutatja új, lakóépületekhez alkalmas hibrid inverterét

A gyártó szerint új hibrid eszköze magában foglal egy maximális csatlakozó nyomkövető rendszert, ami ideálissá teszi kelet/nyugati tájolású tetőn elhelyezett fotovoltaikus rendszerekhez. Az inverter 3 kW és 6 kW kimeneti teljesítménnyel kapható, és ezek kompatibilisek a vezető gyártók által előállított legtöbb ólom-sav akkumulátorral és lítium-ionos akkumulátorral.
2020. január 29., forrás: mnnsz.hu

Új technika a megfelelő szögben történő elhelyezéshez

Egy egyesült államokbeli tudós új megközelítést javasol a napelem panelek optimális dőlési szögének kiszámításához megadott, sík felszínű helyszínen. Véleménye szerint az új technika innovatív hozam-optimalizálási módszerek útját nyithatja meg a napelemes rendszerek telepítése előtt.
2020. január 28., forrás: mnnsz.hu

Az ERA-Net 23 jövőbeli kísérleti energia projekthez ad támogatást Európa szerte

Akár a szektorok összekapcsolásáról, a blokkláncról, a rugalmas piaci integrációról vagy az elektromos járművek okos töltéséről van szó, az energiaátállás egy sor új üzleti modellt és technológiát helyezett előtérbe. Többségüket valódi lehetőségeket nyújtó és elengedhetetlen technológiaként harangozták be. Annak érdekében, hogy az évszázad közepére elérje a szénsemlegességet, Európa 33,3 millió eurót juttatott 23…
2020. január 27., forrás: mnnsz.hu

Németországban vasúthoz kapcsolódó ipari méretű napelem projektet jelentettek be

A 42 MW-os napelem erőművet Németország keleti részében fogják megépíteni, hogy energiával lássa el a német vasútüzemeltető, a Deutsche Bahn 16,7 Hz-es hálózatát. Az építésre várhatóan akkor kerül sor, amikor a helyi hatóságok kiadják a végleges engedélyeket.
2020. január 27., forrás: mnnsz.hu

A Microsoft, a Pepsi és a Visa lépéseket tesznek a vállalati megújuló ígéretek hetében

A világ legnagyobb ikonikus vállalatai ezt a hetet választották arra, hogy bejelentéseket tegyenek a megújuló elektromos áram teljes körű beszerzéséről, előkészítve a terepet a nagyüzemi napelem parkok és szélerőművek éveken belüli csatasorba állításához.
2020. január 22., forrás: mnnsz.hu

Csehország újabb 1,9 GW napenergia kapacitást tervez 2030-ig

Elutasította a megújuló energiára vonatkozó magasabb célkitűzést a cseh napelem szövetség, amely Miloš Zeman elnököt azzal a váddal illeti, hogy meg akarja semmisíteni a cseh fotovoltaikus ágazatot. 2019-ben az országban mindössze 7 MW új kapacitás telepítésére került sor.
2020. január 21., forrás: mnnsz.hu

A tiszta energia új munkahelyek millióit fogja támogatni

A Finnországban működő Lappeenranta Műszaki Egyetemen készült tanulmány azt jelzi előre, hogy a napenergia és a többi megújuló energia világszerte forradalmat idézhet elő az energiaszektor munkahelyeit illetően – ezzel egyidejűleg négy európai üzem számolt be a mostanában zajló nehéz időszakokról.
2020. január 21., forrás: mnnsz.hu

Németország egyedi napelemes pályázata 0,0568 euró/kWó átlagárral zárult

A tarifák a 0,0470 euró/kWó és 0,0620 euró/kWó közötti tartományban mozogtak, mivel a napenergia alapú áram ára nőtt az ország legutóbbi közbeszerzési fordulója óta, amely októberben 0,0459 euró/kWó és 0,0520 euró/kWó között állt, átlagos értéke 0,0490 euró/kWó volt. A legutóbbi eljárás során mintegy 501 MW termelési kapacitás kiosztására került sor.
2020. január 20., forrás: mnnsz.hu

A Jinko két újabb hatékonysági rekordot jelentett be a kétoldalas moduloknál

A napelemeket gyártó kínai JinkoSolar azt jelentette be, hogy p-típusú PERC és n-típusú HOT kétoldalas napelem moduljai 21,82%-os illetve 22,49%-os átalakítási hatékonyságot értek el. A vállalat közlése szerint az adott technológiai típus terén elért világrekordokat megerősítette a Németországban bejegyzett, vizsgálatok lefolytatásával…
2020. január 17., forrás: mnnsz.hu

Ügyeljünk a hézagokra

A tűzbiztonsággal kapcsolatos tervezést kutatók igazolták, hogy az ipari napelem modulsorok és a lapos háztetők közötti hézag döntő tényező a tűzesetek kockázatának csökkentésében. Kísérletekkel sikerült megállapítani azt a kritikus hézag méretet, amely alatt a lángok terjedésének sebessége jelentősen megnő.
2020. január 16., forrás: mnnsz.hu

A szolár ágazat központi szerepet kér Európa zöld beruházási tervében

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság új elnöke és az európai zöld “New Deal” fő indítványozója. A képért köszönet illeti: Arno Mikkor-t (EU2017EE) / Flickr A szolár ágazat képviselői arra szólítottak fel, hogy ez az energiaforrás legyen az egyik kedvezményezettje Európa új beruházások ütemtervének, amelyet e héten mutattak be Brüsszelben. Kedden az Európai Bizottság…
2020. január 15., forrás: mnnsz.hu

Az ACORE négy szakpolitikája a hálózat tisztává tételéhez

Az ACORE a következő kombinációt javasolja: a szövetségi megújuló energia norma 50%-át, adókedvezményt az összes tiszta energiaforrásra, és akár tonnánként 55 USD szén-dioxid-kibocsátási adót, valamint a prioritásokra való összpontosítást arra vonatkozóan, hogy a modern távvezetékek megépítése hogyan ösztönzi elektromos hálózatunk erőltetett ütemű tisztává tételét.
2020. január 14., forrás: mnnsz.hu

A napenergia elsöprő sikerre számíthat Magyarország első megújuló árverésén a 0,067 amerikai dollár/kWh szintű legalacsonyabb ajánlattal

A 169 előzetesen kiválasztott projekt között csak egy projektben szerepel hulladéklerakó-gáz erőmű; a fennmaradó 348,5 MW termelési kapacitás szolár projektekből származik. Az árverés végleges eredményei tavaszra várhatók.
2020. január 13., forrás: mnnsz.hu

Írország készen áll egy 500 MW-os, öt éves átfogó szolár projektre

A dán fejlesztő, az Obton és az írországi Shannon Energy ígéretet tettek a projektek öt éven belüli fejlesztésére. A beruházás teljes költsége várhatóan eléri a 300 millió eurót, és a cégek már megszereztek projekteket, amelyeknek összesített termelési kapacitása 94 MW-ot tesz ki.
2020. január 10., forrás: mnnsz.hu

Az IHS Markit továbbra is emelkedő tendenciát jósol a napenergia iránti globális igényt illetően, ami 2020-ban elérheti akár a 142 GW-t

A piackutatással foglalkozó cég, az IHS Markit arra számít, hogy globális szinten a napelem telepítések továbbra is két számjegyű növekedési ütemben fognak bővülni 2020-ban, előrejelzésük szerint az új telepítések elérik majd a 142 GW-t, ami 2019-hez képest 14%-os növekedést jelent.
2020. január 8., forrás: mnnsz.hu

Mire számíthatunk az USA és Irán között kialakult válsághelyzet következtében?

Három nappal az iráni Kasszem Szulejmani USA által elrendelt, dróncsapással történő meggyilkolását követően az energiaárak előrejelzésével foglalkozó AleaSoft szolgáltató azt jelezte, hogy a Brent-nyersolaj ára ismét emelkedni kezdett. Nehéz előrejelezni, hogy az olaj költségének emelkedése milyen hatást fog gyakorolni a szolár ágazatra.
2020. január 7., forrás: mnnsz.hu

Az Enertronica Santerno bemutatja nagy tengerszint feletti magasságra szánt központi inverterét

Az olasz gyártó azt közölte, hogy termékük egy korábban áram konvertálására használt műszaki megoldáson alapszik. Az eszközt ideálisnak nevezték az 1000 métert meghaladó tengerszint feletti magasságon történő telepítésekhez.
2020. január 6., forrás: mnnsz.hu

Európában a környezetbarát megállapodás (New Deal) jobb termékeket ígér – és az ökotervezés mutatja az utat

Az európai környezetbarát megállapodás, a Green Deal jobb és tartósabb termékeket igényel, és ez vonatkozik a napelempanelekre is – közölte az ECOS, az ökotervezésre és szabványosításra szakosodott környezetvédelmi nonprofit szervezet.
2020. január 3., forrás: mnnsz.hu

Trump megbízottai 4 cent/kWh adót akarnak kivetni a tiszta energiára a fosszilis tüzelőanyagok érdekében

A Szövetségi Energia Szabályozási Bizottság (FERC) olyan szabályt léptetett életbe az ún. PJM Interconnection régióra vonatkozóan, amely szerint minden közüzemi méretű, atomenergiára vagy tiszta energiára vonatkozó árverésnek eleget kell tennie a „minimum kínálati ár szabálynak”, amely megegyezik bármely állami szintű támogatással – és úgy kell megállapítani, hogy „a pálya kiegyenlített legyen” a fosszilis tüzelőanyagok számára.
2019. december 23., forrás: mnnsz.hu

Az Egyesült Államokban a háztulajdonosok 46%-a napelemet szeretne a háztetőre

A Pew Kutatóközpont (Pew Research Center) tanulmánya azt mutatja, hogy az osztott termelés és a saját lakóépületre telepített napelem iránti vágy 2016 óta országos szinten 6%-kal nőtt.
2019. december 20., forrás: mnnsz.hu

A gyors szürke róka átugrott a fejjel lefelé telepített szolár kerítésen – fotóesszé

A fejjel lefelé telepített vadkerítés lehetővé teszi, hogy a rókák és a vadvilág kisméretű képviselői átjussanak rajta takarmányszerzés és zsákmányuk üldözése során. A Tennessee-ben és Észak-Karolinában működő napelem fejlesztők ezt fényképekkel tudják igazolni.
2019. december 18., forrás: mnnsz.hu

Új keszterit napelem cellák 8,7% hatékonysággal

Észt kutatók kidolgoztak egy új, mikrokristályokra épülő monoszemcsés portechnológiát, amely párhuzamosan kapcsolt miniatűr napelem cellákat alkothat egy hatalmas modulon belül. A kutatók az abszorber anyagként használt réz ezüsttel történő helyettesítésével képesek voltak több mint 2%-kal megnövelni a cellák hatékonyságát.
2019. december 13., forrás: mnnsz.hu

A 100%-ban megújuló 95%-kal alacsonyabb vízfogyasztást jelent, mint a hagyományos áramtermelés

Finnországban a LUT Egyetemen készült az az új tanulmány, amely szerint a fotovoltaikus napelemek a széntüzelésű és a nukleáris erőművek által egyetlen MWh előállítása során felhasznált vízmennyiség 2%-a és 15%-a közötti vízmennyiséget fogyasztanak , a szélenergia esetében ez az arány 0,1% és 14% közé esik. A kutatók optimális forgatókönyvének megfelelően 2030-ra a vízfogyasztás 75,1%-kal csökkenthető a 2015-ös szinthez képest.
2019. december 12., forrás: mnnsz.hu

Európa halad az évtizedes rekord, a 16,7 GW új napelem kapacitás elérése felé

A kereskedelmi testület, a SolarPower Europe előzetes statisztikái azt sugallják, hogy a napelemek vonatkozásában az idei év lehet a kontinens eddigi legjobb éve 2010 óta, amelynek során a kapacitások bővülése éves összehasonlításban eléri a 104%-ot. Spanyolország áll az élen várhatóan 4.7 GW új napenergia kapacitással, ezt követi Németország 4 GW-al.
2019. december 11., forrás: mnnsz.hu

Napos úton

Kínai tudósok olyan napelemes burkolólapot fejlesztettek ki, amelyet alkalmasnak tartanak járdákhoz és kerékpárutakhoz. Az eszközöket Hong Kong „zöld kikötőjében” vizsgálták. A fejlesztők beszámolója szerint a burkolólapok elfogadható szintű napenergia átalakítás hatékonyságot, csúszásgátló tulajdonságot, hőellenállást és szilárdságot mutattak.
2019. december 10., forrás: mnnsz.hu

Túl sikeresek a dán megújuló árverések, levitték a tiszta energia állami költségeit

A dán energiahivatal (Energystyrelsen) 252 MW tiszta energia kapacitást osztott ki, amelyből 83 MW volt napenergia és 93 MW nap-szél hibridlétesítmény, amely magában foglalt 34,1 MW fotovoltaikus kapacitást. Egy éven belül 30%-kal csökkent az elektromos áram nagykereskedelmi árán felül fizetendő átlagos prémium, ami annak átgondolására késztette a hatóságokat, hogy átgondolják, túl sok közpénzt fordítanak-e az ilyen projektek támogatására.
2019. december 9., forrás: mnnsz.hu

A PERC cellák LeTID degradációja súlyosabb krízis okoz, mint a PID?

Amikor konferenciákat és iparági szereplőket keresünk fel, gyakran meglepődünk azon, hogy számos a PERC gyártás területén dolgozó, felelősségteljes tudós még nem is hallott azokról a súlyos degradációs hatásokról, amelyek a PERC eszközökön jelentkezhetnek, különösen, ha a fény és magas hőmérséklet-indukált lebomlásról (Light and elevated Temperature Induced Degradation, LeTID) van szó. Csak kép: Hanwha Q CELLS
2019. december 6., forrás: mnnsz.hu

A Csillagok háborújának napelem modulokkal ellátott Halálcsillaga a globális energiaigény 10-szeresét tudná előállítani

Az EOn kiszámolta, hogy elméletileg hány napelem modult lehetne telepíteni a népszerű filmsorozat Birodalmi űrállomásán. Arra a következtetésre jutottak, hogy még az űrállomás kisebb változata is elegendő lenne 2,5 milliárd földi háztartás energiaigényének ellátására.
2019. december 3., forrás: mnnsz.hu

Németország 377 MW új napelemet regisztrált októberben

Az újonnan telepített fotovoltaikus kapacitások az idei év első 10 hónapjában elérték a 3,33 GW-ot. Decemberben a betáplálási tarifák újabb 1%-kal alacsonyabbak lesznek, és az 52 GW támogatási felső korlát közeleg, de most először fordult elő, hogy a betáplálási tarifák minden projekttípus esetében a 0,10 euró/kWó mérték alatt maradnak.
2019. december 2., forrás: mnnsz.hu

Kuba új szabályokat vezet be, pénzügyi ösztönzést a saját megtermelt energiát fogyasztóknak

A kubai kormány 345-ös számú rendeletével bátorítani kívánja a fogyasztókat a tetőn elhelyezett napelemek telepítésére. Az új szabályok többek között támogatni fogják a többlet energia értékesítését az ország elektromos hálózatán belül.
2019. november 29., forrás: mnnsz.hu

Függőleges napelem erőmű a gátakon az Alpokban

A badeni székhelyű közműcég, az Axpo 2 MW-os létesítményt épít a Muttsee víztározónál a svájci Glarus kanton területén. Arra számítanak, hogy az erőmű jelentős áramtermelést fog fenntartani, különösen a téli hónapok során.
2019. november 28., forrás: mnnsz.hu

A repülőtéri telepítések képviselik a szolár ágazat legújabb komoly irányzatát?

New York és New Jersey kikötői hatósága bejelentette, hogy tervbe vették egy 7,5 MW-os tárolási rendszerrel kiegészített 13 MW-os napelem erőmű telepítését a John F. Kennedy nemzetközi repülőtéren. Szélesebb körben körültekintve is látható, hogy az országban egyre több repülőtér ébred rá a napenergiában rejlő lehetőségekre.
2019. november 27., forrás: mnnsz.hu

A Solar-Konzept 800 MW-nyi szolár kapacitást épít Dél-Olaszországban támogatás nélkül

A német projektfejlesztő folyamatban lévő tervei között szerepelnek olyan napelem erőművek, amelyek a helyszínek és a hálózati csatlakozás jóváhagyására várnak Apulia és Basilicata tartományokban A projektek egy részét Brindisi tartományba tervezik, amely már most is több napelemes erőműnek ad otthont, és amelyek már erőteljes ellenállást váltottak ki a helyi hatóságokból és a civil szervezetekből.
2019. november 26., forrás: mnnsz.hu

A Sonnen háztartási akkumulátor tulajdonosainak bevételt kínálnak a hálózatkiegyenlítési szolgáltatásokból

A német tárolórendszer szolgáltató azt tervezi, hogy „Sonnen-Flat” kifizetési csomagja segítségével hozzásegíti az ügyfeleket a virtuális erőműve bevételeiből történő részesedéshez.
2019. november 22., forrás: mnnsz.hu

A napelem erőművek elősegítik a biodiverzitást az iparosítás előtti talajállapot visszaállításával

Egy Németországban napvilágot látott új tanulmány szerint a talajra telepített napelem rendszerek elősegítik a biológiai sokszínűséget. A tudósok a 75 MW kapacitású erőművek adatait gyűjtötték össze az országszerte, és azt találták, hogy azok a területek, ahol ezeket elhelyezték, gazdagabbak voltak növényfajokban, kevésbé bolygatott élőhelyként működtek, és a panelek menedéket kínáltak az állatoknak.
2019. november 21., forrás: mnnsz.hu

Napkövetők rekordéve

„Rekordot döntöttek 2018-ban a fotovoltaikus (PV) rendszerekhez csatlakoztatott egytengelyű napkövetők globális szállításai, volumenük több mint 40%-kal nőtt, globális szinten most először lépte túl a 20 GW-ot” – írta az IHS Markit vezető elemzője, Camron Barati. Bár tavaly továbbra is az Egyesült Államok maradt az egytengelyű napkövetők legnagyobb különálló piaca, nőtt a Mexikóba, Ausztráliába, Egyiptomba, Spanyolországba és más nagyobb, közüzemi nagyságrendű piacokkal rendelkező országokba irányuló szállítmányok volumene is.
2019. november 20., forrás: mnnsz.hu

A napelem megveti lábát a 2019-es Web Summit technológiai konferencián

Az idén Portugáliában, Lisszabonban megtartott és rekordot döntő eseményen a klímaváltozással összefüggésben foglalkoztak a megújulók energiákkal és technológiákkal is.
2019. november 18., forrás: mnnsz.hu

Az IEA szerint a szolár jó úton jár, hogy 2035-re első számú energiaforrássá váljon

A 2040-ig zajló telepítések kicsivel túllépik a három terrawattot. A széntermelés azonban nagyjából változatlan marad. A gáztermelő kapacitások bővülni fognak, ezzel a jelenlegi forgatókönyvek értelmében elérhetetlené válik a széndioxid-kibocsátás csökkentése.
2019. november 15., forrás: mnnsz.hu

Új anyag a napelem panelek sugárzó hűtéséhez

Spanyol kutatók fedezték fel azt az anyagot, amelynek segítségével sugárzó hűtést és öntisztulást remélnek elérni olyan eszközöknél, amelyek üzem közben kritikus hőmérsékletre hevülhetnek, például a napelem panelek. A hőkisugárzás tette lehetővé, hogy a tudósok 14 Celsius fokkal csökkentsék a szilícium lapkák napközben elért hőmérsékletét.
2019. november 13., forrás: mnnsz.hu

Egy svéd szövetkezet napenergiára tér át

A stockholmi autópálya közelében 20 MW-os napelem parkot terveznek, amely egy bérlői társulás számára termelne elektromos áramot. A projekt várhatóan a hálózati áramnál olcsóbban energiát fog előállítani, és a svéd-norvég piacon energia tanúsítványokkal is fog kereskedni.
2019. november 11., forrás: mnnsz.hu

A BayWa 25 MW-os lebegő napelem parkot valósít meg Hollandiában

Ázsiában nagyobb méretű lebegő fotovoltaikus telepítésekre kerülhet sor, de a trend Európában is elindult, és bár függőben van a támogató szabályozási környezet és az ösztönzők kialakítása, a technológia több tucat gigawattnyi termelési kapacitást kínálhat Európában.
2019. november 7., forrás: mnnsz.hu

Szlovákia „megújuló” árverésein a napenergiáé a legnagyobb szelet

A következő két évben a napelemek várhatóan 44%-ban fognak részesedni a 2,4 TWó elektromos áram előállításához szükséges tiszta energia kapacitásból, de van rá esély, hogy a gázalapú kapcsolt energiatermelés is jelentős mértékben előretör. A Gazdasági Minisztérium még idén bejelentheti az első árverést. Az energiában utazó Slovenský plynárenský priemysel nevű cég lesz a hasznosító.
2019. november 5., forrás: mnnsz.hu

Magyarország megtartja első megújuló energia árverését, és eléri az 1,1 GW napenergia kapacitást

Az év első négy hónapjában az EU tagállam 418 MW új szolár kapacitással gazdagodott, és energiaügyi hatósága további 1,4 GW-ra számít a következő években, a 2017-ben bevezetett METAR ösztönzési rendszernek köszönhetően. A hatóság bejelentett egy kísérleti megújuló árverést is, amelynek eredményei jövőre várhatók.
2019. november 4., forrás: mnnsz.hu

A DF megszerzett egy szeletet a Tesco vállalati szintű napenergia tervéből

A francia energiaóriás fogja ellátni a Tesco áruházat elektromos árammal 17 tetőn telepített naperőmű és két szélerőmű segítségével, amely 59 MW-nyi kapacitással bővíti megújuló portfólióját. Az élelmiszer-kiskereskedő bejelentette, hogy 187 tetőre telepített napelemet kívánnak elhelyezni.
2019. október 29., forrás: mnnsz.hu

A First Solar minden áruját eladta 2021 közepéig

A vékonyrétegű napelemek gyártója szilárd lábakon álló eredményeket jelentett be a harmadik negyedévre vonatkozóan, miután megnyitotta hatalmas, 1,3 GW-os gyárát Ohio államban.
2019. október 29., forrás: mnnsz.hu

Kanadában megvalósul a kereskedelmi alapú napenergia

A német tervezéssel, közbeszerzéssel és építéssel foglalkozó JP Joule felkészült a 25,4 MW-os naperőmű megépítésére, amely a megtermelt áramot az azonnali piacon fogja értékesíteni diverzifikált erőmű portfóliója részeként. Az Alberta tartományba tervezett létesítmény az utóbbi hónapokban a régióban bejelentett támogatás nélküli projektek körét fogja bővíteni.
2019. október 28., forrás: mnnsz.hu

Az ígéretes szennyeződést csökkentő megoldásokat nem kéne hagyni beporosodni

Egy tanulmány becslései szerint a napelem projekt szennyeződésének költségei 2023-ra a 3-5 milliárd euróról 4-7 milliárd euróra nőhetnek a napsugárzásnak erősen kitett és szennyeződés által érintett régiókban, például Kínában és Indiában. A szerzők hangsúlyozták az esetleges szennyeződést csökkentő technológiák jelentőségét, és azt, hogy a költségek csökkentése és az ilyen intézkedések ipari léptékben történő megvalósítása kutatás-fejlesztést igényel.
2019. október 25., forrás: mnnsz.hu

Az Enel feljebb ugrott a fejlesztők globális rangsorában a projektözönt követően

Az olasz fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó cég nem sokat tétovázik, amikor portfóliója napenergiával történő bővítéséről van szó, tavaly év vége óta csaknem 1,5 GW termelési kapacitást csatlakoztatott a hálózathoz.
2019. október 24., forrás: mnnsz.hu

A Jinko elindítja a Tiger modult a világ végén

A kínai gyártó Melbourne-ben mutatta be hivatalosan kiemelkedő hatékonyságú termékét, miután megünnepelték a születőben lévő magyar napelem piacról kapott 13,6 MW-os panel megrendelést.
2019. október 24., forrás: mnnsz.hu

A német napelem pályázat a napenergia átlagárát kilowattóránként 0,049 euróban állapította meg

Németország napenergia kapacitásokra vonatkozó közbeszerzési pályázatának októberi fordulójában az átlagár az öt centes határ alá esett, ezt támogatta a Bavaria mezőgazdasági területeire szóló kvóta bővítése. A Németország szövetségi hálózati ügynöksége (Federal Network Agency) által támogatott 27 projekt közül tizenkilenc ilyen jellegű volt.
2019. október 22., forrás: mnnsz.hu

A Solargiga audit előtti árbevétele január-szeptember között súrolja az évi 11%-ot

A Hong Kong-i székhelyű napelem gyártó láthatóan komoly árbevételre tett szert idén, ez derül ki az előzetes, auditáláson még át nem esett üzemi eredményekből, amelyek 2019 első három negyedévére vonatkoznak. De mivel a bajba került cég továbbra is nagy reményeket fűz Kína várva-várt fordulatához a napelemek iránti keresletet illetően, hosszú távú kilátásai továbbra is bizonytalanok, és már csak pár hét van hátra a Tajvanon részvényeik tőzsdei kivezetésére megszabott határidőig.
2019. október 17., forrás: mnnsz.hu

Az EnBW 2020 elején támogatás nélküli, 175 MW-os napelem park építését kezdi meg Németországban

A német közművállalat véglegesítette a hatalmas napelem modulsorra vonatkozó befektetési tervét, amelyet Brandenburg tartományban fognak felépíteni 2020 elején. A projektet – amely mostanáig a legnagyobb támogatás nélküli napelem park Németországban – először tavasszal jelentették be.
2019. október 17., forrás: mnnsz.hu

Napenergia + tárolás a katasztrófák túléléséhez

A Roth Capital Partners arra számít, hogy az Egyesült Államok lakóépületeken elhelyezett energiatárolóinak piaca a vártnál nagyobb ütemben fog nőni. Az előrejelzés a katasztrófahelyzetek mérséklésére és a rendszerek gazdasági megvalósíthatóságára egyaránt alapoz.
2019. október 15., forrás: mnnsz.hu

Teslára épülő projektet indítanak Szlovéniában

Úgy tűnik, hogy az új vállalat, az NGEN fogja bevezetni a Powerpack akkumulátort Közép-Európában, mégpedig az ország északnyugati részébe szánt 15 millió eurós költségvetésű, 12,6 MW/22,6 MWó kapacitású projekt révén, amely várhatóan júliusra készül el, és amely az első a két tervezett közüzemi méretű rendszer közül.
2019. október 15., forrás: mnnsz.hu

Túl sok területet erodál a szolár? Az EU szerint nem

Az EU Közös Kutatóközpontja (Joint Research Center) összefüggő adatsorokat hozott létre, hogy leírhassák a blokk 28 tagállamának napenergia potenciálját. Az adatok tanúsága szerint még akkor is csak korlátozott területre lenne szükség, ha 100-szorosára nőne is a jelenlegi napenergia kapacitás – sokkal kevesebbet, mint a szélenergia.
2019. október 11., forrás: mnnsz.hu

Dánia elindítja második nap- és szélenergia árverését

A kiválasztott rendszerek 20évre nyernek jogosultságot a betáplálási tarifára – amely az elektromos áram nagykereskedelmi árával függ össze. A tarifa esetében megszabott legmagasabb ár 0,089 euró/kWó szintnek felelt meg.
2019. október 11., forrás: mnnsz.hu

Az áruház teteje elviszi a kereskedelmi napenergiát – és a szilícium-karbid invertereket – Norvégiába

A tekintélyes méretű, tetőre telepített fotovoltaikus modulsor az inverterek legújabb generációját fogja felhasználni. A projekt tervezői azt állítják, hogy az 1500 V-os technológia alkalmazása a kereskedelmi épület tetején lehetővé tette a költségek 10-15%-os csökkentését.
2019. október 9., forrás: mnnsz.hu

A Huawei újabb három, a Solaredge által indított perrel néz szembe

Az inverter gyártó Solaredge három újabb pert indított versenytársa, a kínai Huawei ellen szabadalombitorlásra hivatkozva. Ezt három hasonló, a Huawei elleni jogi lépés előzte meg, amelyeket a Solaredge tavaly Németországban indított. Bár a Huawei úgy döntött, hogy nem kommentálja az ügyet, a kínai gyártó felfedte, hogy idén májusban három szabadalmi peres eljárást indított a Solaredge ellen egy kínai bíróság előtt.
2019. október 8., forrás: mnnsz.hu

Roth: a Trump kormányzat véget vethet a kétoldalas modulok vámmentességének

Az Amerikai Egyesült Államok Kereskedelmi Képviselője nem válaszolt azokra a feltételezésekre, hogy meg akarják szüntetni a 201-es szakasz vámmentességet. Ha igaz, akkor ez a fejlemény súlyos csapást jelent majd az ázsiai napelem gyártókra és zavart kelt az USA piacán – de pozitív a First Solar számára.
2019. október 7., forrás: mnnsz.hu

Írország 110 MW nagyüzemi léptékű tárolási kapacitást oszt ki

Eredetileg 140 MW tárolási kapacitásra akartak megbízást adni, de a pályázaton három győztes pályázat született: egy 50 MW-os és két 30 MW-os létesítmény. Az Eirgrid úgy becsülte, hogy a szerződések összértéke éves szinten mintegy 6 millió eurót tesz ki.
2019. október 4., forrás: mnnsz.hu

A Belt and Road 1 GW napenergiát ad Olaszországnak

A kínai állam tulajdonát képező napelemgyártó, a Jetion Solar azt közölte, hogy egy sor új napelempark fejlesztéséről írt alá megállapodást az olasz kormány kezében lévő olaj- és gázipari óriással, az Eni-vel, és a 2 milliárd eurós tranzakció öt régióban fog megvalósulni a következő három éven belül.
2019. október 3., forrás: mnnsz.hu

A Longi felfedi a kétoldalas modulok vizsgálati eredményeit

A Longi PERC kétoldalas moduljainak a német TÜV SÜD intézet által egy kínai vizsgálati területen lefolytatott vizsgálata meglepően magasabb áramtermelési nyereséget mutatott a festett és a fűvel borított felszínekről érkező fényvisszaverődésnek köszönhetően. A Longi állítása szerint a létoldalas panelek alacsonyabb hőmérsékleten üzemelnek, mint az egyoldalas változatok.
2019. október 1., forrás: mnnsz.hu

Új alumínium akkumulátorok a megújulók tárolására

Az európai kutatók csapata által kifejlesztett eszközök a hagyományos alumíniumból készült eszközökhöz képest kétszeres energiasűrűséggel rendelkeznek. A tudósok grafén helyett antrakinont használtak katódként, ami fokozza az energiasűrűséget.
2019. szeptember 30., forrás: mnnsz.hu

Görögország és Magyarország ígéretet tett a szén kivezetésére

Az athéni székhelyű The Green Tank szakpolitika-csoport Görögország döntését „történelminek” nevezte, míg a Europe Beyond Coal nevű környezetvédelmi gyűjtőszervezet, amely azon dolgozik, hogy 2030-ra Európa szénmentes övezetté váljon, úgy véli, hogy Magyarországnak ambiciózusabb, 2025-ig lezáruló kivezetést kéne megcéloznia.
2019. szeptember 27., forrás: mnnsz.hu

Észak-macedón közmű napenergiát választ a szén helyett

Az állami tulajdonban lévő Elektrani na Severna Makedonija, amely 10 MW-os napelem projektet fejleszt az Oslomejben található széntüzelésű erőművében, kimerült lignitbányája pótlása tekintetében a szén alternatíva keresésének feladását tervezi, és helyette teljes egészében napelemes rendszerrel fogja kiváltani az elavult 125 MW-os hőerőművet.
2019. szeptember 25., forrás: mnnsz.hu

Ausztria leselejtezi a napadót

Az ország politikai pártjai megállapodtak egy olyan zöld elektromos áram csomagról, amely várhatóan kiszámítható feltételeket teremt a következő három évre vonatkozóan. A jövő évtől kezdve évente 36 millió euró áll majd rendelkezésre a napelemes rendszerek és az energiatárolás további támogatására.
2019. szeptember 24., forrás: mnnsz.hu

Napenergia plusz tárolás szociális bérlakásokhoz

Az Egyesült Királyságban működő nonprofit szervezet, a Together Housing szociális bérlakás komplexumokat célzó napenergia plusz tárolási projektet indított. A 2,4 millió dolláros projekt tervezésekor alternatív kereskedelmi modellek megtalálását tűzték ki lakóépületek tároló létesítményei számára, miután hirtelen lecsökkentették a betáplálási tarifák mértékét.
2019. szeptember 23., forrás: mnnsz.hu

Ausztria kötelező napelem bevezetését mérlegeli a napenergia és tárolás új ösztönzésének elindításaként

Míg Stájerország régiója az új épületek esetében a napelemek kötelezővé tételét latolgatja, addig az ország Climate Fund nevű klímaügyi alapja támogatni fogja a napelem- és tárolási projekteket a mezőgazdaság és az erdészet területén. A jelentkezéseket 2020 novemberéig – vagy a keret kimerüléséig – lehet benyújtani.
2019. szeptember 19., forrás: mnnsz.hu

A Canadian Solar megnövelte a mono cast cella hatékonysági rekordját

Az eredményt a német Institute für Solarenergieforschung GmbH nevű intézet hitelesítette. A kanadai-kínai gyártó azt jelentette be, hogy elérte a 22,8%-os hatékonyságot mono cast gyártási folyamat gyártási folyamat révén előállított polikristályos P5 napelem cellája esetében.
2019. szeptember 18. , forrás: mnnsz.hu

Szerves napelem cella beltéri fényhez

A svéd-kínai kutatócsoport olyan szerves napelem cellát fejlesztett ki, amely széles körben adhat ideális megoldást a mindennapi életben internet eléréshez vagy internetes eszközök működéséhez. A cella felhasználható érzékelők áramellátásának biztosítására, amelyek észlelik és mérik a páratartalmat, a részecskék koncentrációját, a hőmérsékletet és az egyéb beltéri paramétereket.
2019. szeptember 17., forrás: mnnsz.hu

Lengyelország 23%-ról 8%-ra vágja vissza a lakóépületek szolár rendszereinek áfáját

A lengyel parlament új környezetvédelmi rendeleteket fogadott el, amelyekben többek között az áfa 23 százalékról 8 százalékra csökkentése is szerepel. Az intézkedés a Mój Prąd-i kedvezményes rendszeren felül vonatkozik a lakóépületek tetején elhelyezett, 2 kW és 10 kW közötti projektekre, amely júliusban indult.
2019. szeptember 17., forrás: mnnsz.hu

Napelemek hűtőhatása

Finnországban az Aalto Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a lakóépületek hűtésével foglalkozó szektor 540 GW napenergia termelési kapacitást tudna fenntartani, amennyiben a világ légkondicionálási rendszereit napelemmel működtetnék. A tudósok azt állítják, hogy a napelemek és a hűtési ágazat közötti szinergiák egyre erősödni fognak, mivel az utóbbi iránti igény közelebb húzódik az Egyenlítőhöz, ahol a szezonális ingadozások kevésbé jellemzők.
2019. szeptember 13., forrás: mnnsz.hu

Francia start-up cég szolármotorral

A találmány a napelem cellák által termelt energiát mechanikai mozgássá alakítja át, nincs szükség akkumulátorra vagy teljesítményelektronikára. Fejlesztői szerint a szolármotor robosztus kialakítása lehetővé teszi vízszivattyúk és szellőzőrendszerek turbináinak több mint 20 éven keresztül karbantartás nélkül történő működtetését.
2019. szeptember 12., forrás: mnnsz.hu

Litvánia energiaügyi minisztere időbeni ütemezést adott ki a megújuló aukciókra

A balti ország jelentős mértékben függ az energiaimporttól. Az energiafüggetlenséget 2050-re kitűző terv a megújuló energiaforrások nagy léptékű hadrendbe állítását vetíti elő.
2019. szeptember 11., forrás: mnnsz.hu

A RES akkumulátorai előzték meg a teljes elsötétítést az Egyesült Királyságban

Augusztus 9-én pár másodpercen belül bekövetkező villámcsapás okozta egy 1,5 GW-os áramtermelő kapacitás kiesését az Egyesült Királyságban. Az eset miatt milliónyi háztartás maradt ideiglenesen áram nélkül, de a helyzet sokkal rosszabb is lehetett volna, ha az ország nem rendelkezett volna akkumulátorokban tárolt tartalékkal.
2019. szeptember 9. , forrás: mnnsz.hu

Lengyelország 1,1 GW napenergiára vonatkozó tervet jelentett be

A lengyel befektetési alapként és közműcégként működő PDE egy 600 MW-os projektet jelentett be, és megállapodás született egy 500 MW-os létesítmény megépítéséről is az ország legnagyobb villamosenergia-fogyasztó vállalata, a rezet és ezüstöt előállító KGHM Polska Miedź számára.
2019. szeptember 6., forrás: mnnsz.hu

Észak-Macedónia 35 megawattos napelem pályázatára 82 pályázat érkezett

A kormány 25 MW-os napelem park építését tervezi Sveti Nikole, és egy 10 MW-os létesítmény megépítését Makedonski Brod városában. A nyertes pályázóknak járó betáplálási prémiumot 15 euró/MWó szintre korlátozták.
2019. szeptember 4., forrás: mnnsz.hu

Az élelmiszernövények többet teremnek a napelem panelek árnyékában

Újabb tanulmány világított rá a szolár és a mezőgazdaság kombinálásának előnyeire. A tanulmány szerint a cseresznyepaprika, a jalapeño paprika és a datolyaparadicsom termesztése a napelem modulok árnyékában nem csupán lehetséges, de jobb termést is eredményezhet.
2019. szeptember 3., forrás: mnnsz.hu

Webes szeminárium: A mikrorepedések új vizsgálatai a korábbi viszonyítási pontok átlépésére fogják ösztönözni az iparágat

A Közép-Floridai Egyetem által kialakított új vizsgálata kihívás elé állította a különböző cellatechnológiákat. Az eredmények előnyöket jeleznek a vizsgált heteroátmenetes modulok javára Most a tervezővel beszélgetünk az új módszertanról.
2019. szeptember 2., forrás: mnnsz.hu

Brutálisan erős éve lehet 2019 a napenergiának

Az új év újabb rekordot hozhat a napenergia számára, 2019-ben ugyanis 2018-hoz képest 18 százalékkal 123 gigawattra emelkedhet a világszerte újonnan telepített fotovoltaikus (PV) kapacitás nagysága az IHS Markit előrejelzése szerint.
2018.12.28., forrás: portfolio.hu

Kapcsolat

Váruk jelentkezését, keressen minket bizalommal.

+36 20 44 62 774
szilagyi.erno@napelemtelepitok.hu
Premium Napelem Kft. | 4765 Csenger, Alkotmány utca 13.
Cégjegyzékszám: 15-09-086046 | Adószám: 26653000-2-15